+36 1 463 3948

Küldetésnyilatkozat

Tanszékünk az Építészmérnöki Kar és az építészmérnök képzés kiemelkedően fontos része, szellemi örökség, közösség és szakmai műhely. Jelen van az építészmérnök oktatás minden szintjén és a szakmai közéletben is. Tagjai fontos szerepet játszanak a szakmagyakorlásban, annak fejlődésében, az építészmérnök hivatás színvonalának emelésében, szakmapolitikai és szabályozási kérdésekben. Ez adja oktatásunk hitelességét is.

Az épületszerkezettan az épületek anatómiája. Az építészet része, anélkül nem értelmezhető, mint ahogyan építészet sem létezik épületszerkezetek nélkül, hiszen minden építészeti szándék épületszerkezetekben valósul meg. Az épületszerkezet-tervezés a napi szakmagyakorlás szintjén az építész elemi tevékenysége, nagyobb léptékű, bonyolultabb épületek, összetett problémák esetén szaktervezés, magasabb szinten pedig alkalmazott tudomány. Több, mint részletrajzok gyűjteménye, az építészeti alkotás minden fázisában és léptékében jelen van a koncepció fokozatosan finomodó átgondolásával, a tömegformálástól kezdve a térszervezésen, építésmódon, anyaghasználaton át a részletmegoldásokig. Megfelelő ismerete minden építész számára szükséges, az épületek használati értékét, élettartamát döntően meghatározó feltétel, az építészmérnök képzés kritériuma, kiemelkedő értéke. Több tudomány eredményeit integráló, folyton fejlődő, izgalmas szakterület, mely a napi szakmagyakorláson túl szaktervezőként, kutatóként is vonzó pálya lehet a jövő építészmérnökei számára.

Célunk az épületszerkezettan oktatása és kutatása színvonalának megőrzése, emelése. Elkötelezettek vagyunk a környezeti, emberi és műszaki minőség, a környezettudatos, egészséges, költséghatékony építészet mellett. Fontosnak tartjuk a nyitottságot, a komplexitást, a sok szempont egyidejű figyelembevételének képességét, az érzékenységet, együttműködést az építész hallgatókkal és a szakmagyakorlókkal. Felfogásunk szerint az építészet nem önmagáért, nem az alkotóért van. Két oldala (a csak az alkotótól függő, autonóm, és a rajta kívül álló, objektív, környezeti és műszaki szempontokban megjelenő) egyenrangúan fontos. Ezért az építészmérnök ismérve, hogy a művészi készségek mellett megfelelő mérnöki ismeretekkel is rendelkezik, tisztában van az építészetet befolyásoló valamennyi tényezővel, reagál a környező világ igényeire. Értelmezésünk szerint az épületszerkezettan minden szakmagyakorlóé: az építészeti jogosultság alapvető része.

A BME Építészmérnöki Karán hagyományosan és nemzetközileg is elismerten építészmérnök képzés folyik, ez Karunk különlegessége és erőssége, amely kevés kivételtől eltekintve egyedülálló. Tekintettel épületeink egyre növekvő bonyolultságára, a velük szemben támasztott egyre szerteágazóbb követelményekre a művészi és mérnöki ismeretek komplexitásán alapuló építészmérnök képzés az egyetlen jó válasz.

Oktatási modellünk nem egy lehatárolt lexikális tudás átadása, hanem egy hozott műszaki érzéken alapuló képességfejlesztés, melynek eredményei: széleskörű tapasztalat, probléma-felismerés, gyors asszociáció, komplex mérlegelés, körültekintő döntés. E képességek csak a hallgatói aktivitáson, épületszerkezeti tervezési feladatok, épületek sorának konkrét megoldásain keresztül alakulnak ki, ami mással nem helyettesíthető. Modellünk öt lépcsőfoka: a megismerés, a megértés, az alkalmazás, a szerkezetválasztás (döntés), a kreatív alkotás (konstruálás) szintjei. Feladatunk a hallgatók mindegyikének - személyes adottságoktól függő ütemű és mélységű - végigvezetése ezen az úton. Tantervünk az egyszerűbb feladatoktól, a műszaki alapok lerakásától, az összetett problémák felé tart, melynek csúcsa az integrált tervezés, a Komplex és Diploma, ahol az épületszerkezeti megoldás az építészeti mondanivaló lényegének része, különleges értéke. A specializáció az általánosan elvárt építészmérnöki felkészültségen túlmutató ismeretek átadását szolgálja. Tevékenységünk a szakmérnöki képzések és konferenciák során kiegészül azoknak a hallgatóknak és már végzetteknek a támogatásával, továbbképzésével, akik specialistaként, épületszerkezeti szaktervezőként, szakértőként fogják segíteni az alkotó építészek, generáltervezők, és az építőipar más szereplőinek munkáját.

Fenti értékeket és oktatási modellt Tanszékünk meg kívánja őrizni a hallgatók és a teljes szakma számára. Ennek érdekében együttműködik minden partnerrel az Építészmérnöki Karon belül és kívül, az építési ágazat résztvevőivel, a szakmai szervezetekkel, szakmapolitikai és szabályozási szinten egyaránt.

Epszerk_Kuldetesnyilatkozat_180213

Credit

2018. február 13.

a BME Építészmérnöki Kar Épületszerkezettani Tanszék munkatársai

Choose Colour